interaktív szabadtéri nyomkereső játék a festői hajósi Pincefaluban

A Pincefalu Kincse

A Pincefalu Kincse

Osztálykirándulások a Pincefalu Kincsével

2024. március 05. - A Pincefalu Kincse

Kedves Pedagógusok!

Évek óta nagy nyüzsgéssel telik számunkra a május-június, hiszen ez az időszak az osztálykirándulásokról szól számunkra is. Főként környékbeli iskolákból és óvodákból érkeznek hozzánk, de előfordult, hogy sokkal messzebbről is jött már csoportunk.

Játékaink népszerűségének egyik  legfőbb oka, hogy egyszerre nagyobb gyerekcsoportokat is tudunk foglalkoztatni. Ilyenkor csoportbontásban, több játékpályán, párhuzamosan haladnak a csapatok.
Akár több korcsoport is bevonható, hiszen külön-külön "nyomozhatnak" alsósok vagy felsősök.

apro.jpg

Játékaink testet-elmét egyaránt megmozgatnak, hiszen az aktív fizikai mozgás mellett rejtvényeket, fejtörőket is meg kell oldaniuk a diákoknak a siker érdekében.

A játékok a szabadulószobák és a geoládázás keverékei,  a csapatok nyomról-nyomra, rejtvényről rejtvényre haladva járják végig a pályákat, és jutnak el a végső célhoz. A kisebbek játékosan, mese köré szőve kapják a feladatokat, a nagyobbakat tematikus, logikai játékok várják. 
Maga a teljesítendő táv nem hosszú, vagy megerőltető, viszont a nyomozások, feladványok miatt másfél-két órás játékidővel célszerű számolni.

A hajósi pincefalu gyönyörű, mesés hátteret biztosít az önfeledt szórakozáshoz, valamint a környéken egyéb programlehetőségek is elérhetőek, ha egy egész napot kívánnak tartalmasan eltölteni.

Több pálya elérhető, így óvodásoknak, alsó,- és felső tagozatos diákoknak elérhetőek, valamint csapatépés keretein belül felnőttek számára is szórakozást biztosítanak.
Néhány játékot angol és német nyelvre is lefordítottunk, így igény esetén az idegennyelv-gyakorlás is adhat extra kihívásokat.

A játék ára: 1500 Ft / diák
Nagyobb létszámú csapatok esetén keressenek egyedi árajánlattal kapcsolatban.
A felnőtt kísérők számára a játék díjtalan

Bővebb információ, bejelentkezés: Józsa István, 70/329-5024

img_2957.JPG

 

354087491_1694435214389046_6428338653075645855_n.jpg

 

Rejtélyes vacsora

Kedvelitek a titkokat és az izgalmakat? Szívesen kipróbálnátok valami újdonságot? Mit szólnátok hozzá, ha egy kellemes vacsora közben, finom borok kíséretében kellene kinyomoznotok egy különleges rejtélyt? A vacsoránál a környezetetekben elhelyezett nyomok alapján tudjátok megoldani feladványokat és ehhez az asztaltársaságotokkal kell összedugnotok a fejeteket és figyelni a jeleket, közösen pedig eljuthattok a megoldáshoz.
Igazi csapatmunka vár rátok! Jelentkezzetek be barátokkal, családdal, kollégákkal,- a jó kedvről, finom fogásokról és borokról, valamint a fejtörőkről az Umenhoffer Pince és a Pincefalu Kincse csapata gondoskodik. Mindezt egy rendkívül hangulatos helyszínen, a Hajósi Pincefaluban!
�A program tartalmazza a vacsorát, a borkóstolót és a játékot.
�Időpontok min. 4 főtől foglalhatóak! Maximum 12-14 fő játszhat egyszerre kényelmesen

� A pontos ár minden csapat esetében más és más, így végleges árajánlatért mindenképpen jelentkezzetek telefonon, messenger-en vagy e-mailben (pincefalukincse@gmail.com)

A játék mellett az alábbi étel,- és itallistából választhattok, ezek fényében tudtok Ti is az árral kalkulálni.

A játék díja 2800 Ft / fő, ezen felül választhattok ételt és italt.


A játék ára fix, kérünk Benneteket, hogy az ételeknél vegyétek figyelembe a napi szinten változó alapanyagárakat! Az ételfogyasztás aktuális áráról foglaláskor, információkéréskor tudunk tájékoztatni Benneteket, és legfeljebb két hétig tartjuk fenn az aktuális ajánlatot.

Borkóstoló:

- 4 tételes 1900 Ft / fő
- 5 tételes 2350 Ft /fő
- 6 tétel 2900 Ft / fő
10 tételes 5000 Ft / fő


Választható  ételek:

- Kemencében sült csülkös babos káposzta kenyérrel és tejföllel -
- Sültes tál (rántott hús, rántott sajt, rántott zöldségek, csirkecomb,rizibizi, sült krumpli) 
- Kemencében sült csülök rozmaringos krumplival párolt lila káposztával 

Ha ezek közül választotok, kérünk, vegyétek figyelembe, hogy részvételi és fogyasztási szándékotokat minimum 3 nappal előbb jelezzétek!
----
Állandó elérhető gyors finomságok:

- Liba Rilette - 
- Sonka-kolbász tál 2 főre 
- Töpörtyűkrém kenyérrel, zöldséggel 
- Zsíroskenyér 
- Panini szendvics mozzarellás (szendvicskrém,
              mozzarella, paradicsom, bazsalikom)  
- Panini szendvics sonkás (pesto, sonkaszelet, sajt,
              paradicsom, tojás)                          


�További részletekért, időpontért érdeklődjetek telefonon:

- 70/329-5402 (Pincefalu Kincse)
- 30/703-5139 (Umenhoffer Pince)

fly4.jpg

Védettségi igazolvány szükséges?

Mostanában sokan felkerestek bennünket ezzel a kérdéssel.

Mivel játékunk szabadtéri, és közterületen zajlik, ezért NEM KÉRÜNK résztvevőinktől védettségi kártyát.

A legnagyobb figyelemmel és körültekintéssel járunk el a kihelyezett tárgyakat illetően, két csapat közt gondosan fertőtlenítjük azokat továbbra is.


154365991_1722346677945366_4106177519907704322_n.jpg

Elérhető új pályáink

Május közepétől két új pályával is gazdagodik a Pincefalu Kincse!

Hová tűnt Aliz? - krimi, misztikus témájú, történet alapú játék, elsősorban felnőtt számára ajánljuk. ADATFORGALOM SZÜKSÉGES!

A Manókirály Kincse - a klasszikus Pincefalu Kincse gyerekek számára átdolgozott változata. A kicsik mintha egy igazi mesébe csöppennének bele, logikai fejtörők segítségével eljuthatnak a Manókirály legendás kincséhez. Óvodás és alsó tagozatos gyerekek számára ajánljuk.
AKADÁLYMENTES PÁLYA!

promo2.jpg

manoplakat.jpg

Érintésmentes játék a Pincefalu Kincsénél

Hosszas intézkedések után megkaptuk a lehetőséget, hogy a jelenleg érvényes korlátozások mellett is fogadhassunk vendégeket.

Ehhez módosítottuk valamelyest a játékot, és néhány feltételt be kell tartanunk.

- Érintés mentesen intézhetitek a játék ellenértékét: banki előre utalással elkerülhető a készpénzforgalom. A számlát utalás után a megadott e-mail címre küldjük

- Kötelező maszkviselés a teljes játékidő alatt (6 éven felüli játékosok számára).

- A játék kezdéséhez szükséget tudnivalókat, információkat szintén e-mailben kapjátok meg.

- A játékmesterrel nem találkoztok a kezdés előtt: az eligazítás, esetleges kérdések megválaszolása telefonon történik majd, és ha a játék során kérdések merültek fel, szintén telefonon érhető el.

- Lehetőleg egy háztartásban élő személyek jelentkezzenek.

- Csak egészséges, tünetmentes személyek érkezzenek!

- Kérjük, ügyeljetek az előírt 1,5 méteres távolság betartására!

- Ezúttal csak a "Pincefalu Kincse" pálya elérhető. Csoportbontás nem lehetséges, maximum 7 fős csapatok jöhetnek.

- Borkóstoló nem lehetséges. Viszont pincészetekben elvitelre vásárolhattok palackozott borokat.

- Az egyes kellékeket alaposan fertőtlenítjük két csapat érkezése között.

- Tavaszi akciónk egyelőre szünetel, hiszen a pontos időmérés a játékmester hiányában nem megoldható.

nyitva.jpg

Tavaszi csapatverseny - nyereményjáték

Játszatok velünk a Tavaszi csapatversenyen!

Az akcióban a március 1. és május 31. között, a Pincefalu Kincse c. szabadtéri nyomozós játékban résztvevő csoportok vehetnek részt. Eredményhirdetés június elsején.

Az ez idő alatt leggyorsabb pályaidőt végző csapat értékes ajándékcsomagban részesül, melynek postázását mi vállaljuk.

A játékvezető az indulás előtt is tájékoztatja a játékosokat az akcióról, ők pedig eldönthetik, részt kívánnak-e venni benne. A pálya végén a szervező feljegyzi a pályaidőt, illetve a kapcsolattartó nevét és adatait (a nyertes csapatot a kapcsolattartó által megadott elérhetőségen keressük fel).


tavaszi_akcio.jpg

 

A nyereményjátékban való részvétel önkéntes, kapcsolattartó személy csak 18. éven feletti személy lehet.

A nyereményjáték elnevezése: Tavaszi csapatverseny

A játék szervezője: Józsa István Gábor EV. (6344 Hajós, Táncsics u. 9 - adószám: 56360273-1-23)

A nyereményjátékban való részvétel feltétele: 2021. 03. 01. és 05.31. között részvétel a 'Pincefalu Kincse' c. szabadtéri nyomkereső játékban. A nyereményjátékban már korábban megvásárolt ajándékutalvánnyal is lehet nevezni.

Az eredményhirdetés módja: a csapat kapcsolattartóját az általa megadott elérhetőségen keressük fel.

A nyeremény kézbesítése a nyertessel egyeztetett módon zajlik, a kézbesítést a szervező vállalja, a nyerteseknek nem lesz ez ügyben anyagi kötelezettségük.

A játékban való részvétel és az ehhez szükséges adatszolgáltatás önkéntes. Tájékoztatjuk, hogy adatait az adatfeldolgozón kívül harmadik felek részére nem továbbítjuk, kizárólag a jelen szabályzatban részletezett célra használjuk.

A Szervező kérésre részletes tájékoztatást ad az érintettnek az adatfeldolgozó nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről. Adatai kezeléséhez adott hozzájárulását bármikor, korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen jogosult visszavonni, továbbá jogában áll adatainak a megjelölt célra vagy annak egy részére történő kezelésének megszüntetését kérni. Amennyiben az adatkezelési feltételek megváltoznak, a Szervező tájékoztatja a Játékosokat a módosításokról.

Adatvédelemmel kapcsolatos panaszával a Játékos a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (www.naih.hu) vagy az illetékes bírósághoz fordulhat.

 

Ajándékozz élményt karácsonyra!

Élményeket ajándékozni ünnepekre hazánkban is egyre népszerűbb, ami nem is meglepő, hiszen így különleges, életre szóló kalandot adhatsz egyszerre akár az egész családnak is. 

A "Pincefalu Kincse" ajándékutalvánnyal te is meglepheted szeretteidet, barátaidat!

Lehetőség van két személyes, illetve 3-8 személyes változatok megvásárlására. Érvényességük egy év.

Fizethettek előre utalással is akár, és elküldjük az utalványt nyomtatható .pdf formátumban e-mailben, vagy akár térítés ellenében elküldjük postán a megadott címre.

Bővebb információ, megrendelés a pincefalukincse@gmail.com-os e-mail címen, vagy a (70) 329 5402 -es telefonszámonpict0645.JPG

Kajla- kedvezmény

Kedves Követőink, kedves Kincskeresők!

Végre mi is Kajla pecsételő pont lettünk!

Kedves gyerekek, hozzátok Magatokkal Kajla-útleveleteket és családotokat, és a pecséten kívül a Pincefalu Kincse nyomkereső játék árából 10 % kedvezményben is részesülhettek!

Kalandra fel!

kajla.jpg

Halloween-i különkiadás

Az őszi, borongós hangulatot garantáltan feldobjuk Nektek!

Ezúttal egy izgalmas halloween-i témájú játékkal készültünk, amely csupán szezonálisan lesz elérhető, október 9. és november 8. között.

Ezt a tematikus játékot akkor is élvezni fogjátok, ha már részt vettetek a klasszikus Pincefalu Kincsén, hiszen a pincefalunak ezúttal másik, turisták által kevésbé ismertebb részét fedezhetitek fel. A két pálya nem áll kapcsolatban egymással, tehát ha ezzel kezdenétek, akkor is remek szórakozást nyújt Nektek!

Időpontot foglalhattok a (70) 329 5402-es telefonszámon, a pincefalukincse@gmail.com e-mail címen, vagy a facebook-oldalunk. Mindenképpen jelezzétek közlendőben, hogy melyik játékon kívántok részt venni!

120825452_172761351185075_3720893865778299266_n.jpg

 

Lánybúcsúk, legénybúcsúk

Tudtátok?

A Pincefalu Kincse népszerű a leány,- és legénybúcsús csapatok körében. Ami nem is meglepő, hiszen nyomozós játékunk remek eleme lehet az igényes, aktív programokat kedvelők számára.

Amennyiben a Hajósi Pincefaluban szeretnétek eltölteni ezt a feledhetetlen napot, kérésetekre segítünk megszervezni borkóstolókat, akár étkezést és privát szállást, ahol csak ti lehettek.
pict0408.JPG

süti beállítások módosítása